Az évszázadok során kereskedelmi központtá, a magyar kálvinizmus centrumává, a Tiszántúl szellemi és kulturális központjává emelkedett. Kollégiuma a magyar kultúra szellemóriásainak egész sorát adta a magyarságnak, s költôket - Fazekas, Csokonai - a magyar irodalomnak. A XIX. század közepétôl fejlôdik a város sajátos mezôgazdasági feldolgozó ipara, Trianon után pedig már Magyarország második legnagyobb városa.
Ma fejlett iparával, korszerű mezôgazdaságával, tudományos intézményeivel, középiskoláival és egyetemeivel a Tiszántúl központja. Történelme során kétszer volt fôváros. A magyar polgári forradalom és szabadságharc idején, 1849-ben innen szervezte a nemzeti ellenállást Kossuth Lajos és a Nagytemplomban mondta ki az országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását. A második világháború nemzetet és embert pusztító tragikus végkifejletében, 1944 decemberében az ôsi Kollégium falai között hangzott el az Ideiglenes Nemzeti Kormány szózata, itt rakták le az új, demokratikus Magyarország alapjait.
Debrecent nevezték kálvinista Rómának, a maradandóság, valamint a virágok és parkok városának is. A város, noha társadalmát a befeléfordulás, a zártság jellemezte, mindig nyitott volt a szépre, otthont adott a művészeteknek, a természet szépségeinek. Ha az idegen ma Debrecenbe téved és elindul a Nagyállomástól a Nagyerdô felé, mutatós parkok, utcai sorfák zöld lombja és a viruló virágok látványa fogadja. A szépség, a költészet, a természet és a virág szeretete inspirálta arra a várost, hogy immár több mint húsz esztendeje a virágkarneválok városa is legyen.