The rationale of shared cataloguing. Structural variants: (a) a single central database (and downloaded local catalogues if desired), (b) a central database (created by uploading), and related databases of participants (created by cataloguing and downloading), (c) decentralised (virtual) shared catalogue. The history of shared cataloguing in Hungary: OSZKÁR, the shared cataloguing system of science, technology and related libraries; regional and subject oriented shared cataloguing in the academic environment. The Hungarian National Shared Cataloguing Project (HUNCAT; in Hungarian: Magyar ORSZÁGOS Közös Katalógus - MOKKA ), shared cataloguing in heterogeneous software environment. Favourable conditions and difficulties / dilemmas. The planned structure of the system. HUNCAT and the Hungarian union catalogues.

A közös (osztott) katalogizálás indokai. Szerkezeti változatok: (a) egyetlen központi adatbázis (és letöltött helyi katalógusok - ha kívánják), (b) egy központi (feltöltéssel létrejövõ) központi adatbázis és a résztvevõk (katalogizálással és letöltéssel létrejövõ), kapcsolódó adatbázisai, (d) decentralizált (virtuális) közös katalógus. A közös katalogizálás története Magyarországon: OSZKÁR a mûszaki és rokon területi könyvtárak közös katalógusa; regionális és funkcionális közös katalogizálás az egyetemi környezetben. A Magyar Országos Közös Katalógus projekt (MOKKA) - közös katalogizálás heterogén szoftver-környezetben. Kedvezõ feltételek és nehézségek / dilemmák. A MOKKA és a hazai központi katalógusok (lelõhely-jegyzékek).

1 A közös (osztott) katalogizálás fogalma, értelme és létrejötte

Elnézést kell kérnem azért, hogy némi terminológiával kezdem. Készen kaptam a címet, amibe így került bele az "osztott" jelzõ. Igaz, a közös katalogizálás hazai hõskorában (1989-90-ben), sõt - a kezdetek nyomán szinte "tegnapig" - így magyarítottuk az angol "shared cataloguing"-ot. Mivel azonban a "shared" nem "osztott"-at, széttagoltat, hanem, munkamegosztásban végzettet, az erõforrások egyesítésén alapulót jelent (1), és valóban errõl van is szó, a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA) projekt indulásakor a résztvevõ könyvtárak a "közös katalogizálás / közös katalógus" elnevezés mellett döntöttek. Ezért aztán ebben az elõadásban következetese közös katalogizálásról beszélek.

A közös katalogizálás lényege az, hogy a benne résztvevõ könyvtárak ugyanazt a dokumentumot csak egyszer katalogizálják (mégpedig az a könyvtár amelyik elsõként katalogizálja, a többiek pedig az így létrehozott katalógus-rekordot (tételt) veszik át. Ennek eredményeként olyan adatbázis jön létre (vagy olyan - hálózatban összekapcsolt adatbázisok jönnek létre), amely(ek)ben ugyanarról a dokumentumról ugyanaz vagy ugyanolyan rekord áll rendelkezésre és emellett a rekord(ok)ból megállapítható, hogy melyik könyvtár(ak)ban található a leírt dokumentum. Ennek az az értelme - mint majd látni fogják, nem fontossági sorrendben -, hogy

• a résztvevõ könyvtáraknak - mindenkor egy kivételével - kevesebbet kell dolgozniuk;
• a rekordok (katalógus-tételek) - elvben - mindenütt azonos tartalmúak, vagy legalább is fõbb hozzáférési pontjaik tekintetében azonosak;
• bármely résztvevõ könyvtárból meg lehet állapítani, hogy a résztvevõk körében megtalálható(k)-e, és haigen hol található(k) meg a keresett dokumentum(ok);
• a katalogizálás külsõ forrásai (pl. hiteles rekordokat tartalmazó adatbázisok) többek által jobban kihasználhatóak,
• megfelelõ szervezés esetén a rendszer az állománygyarapítás (beszerzés) egyeztetésére is használható.

Mindennek fõ nyertese nyilvánvalóan az olvasó, akinek a számára az általa használt könyvtár katalógusa "kitágul", ellátása sokat javul. Az olvasó számára elõny az is, hogy nem kell könyvtáranként eltérõ bibliográfiai leírási stílusokhoz (a szabvány változatokat enged meg) és besorolási adatokhoz (hozzáférési pontokhoz alkalmazkodnia. Mindemellett a közös katalogizálás nyilván elõnyös a résztvevõ könyvtáraknak is, mind a munka mennyisége, mind az eredmény minõsége szempontjából.

A közös katalogizálás õse - ha nem számítjuk a lelõhely-jegyzékeket, az un. központi katalógusokat, amelyek valójában a közös katalogizáláshoz hasonlóak annyiban, hogy sokan hozzák létre és mindenki által használhatóak, de el is térnek tõle, mert nem befolyásolják az egyes könyvtárak katalogizálási munkáját - a Kongresszusi Könyvtár (Library of Congress, Egyesült Államok ) Nemzeti Állománygyarapítási és Katalogizálási Programja (National Program for Acquisition and Cataloguing - NPAC) volt, amely azonban nem volt valójában közös katalogizálási program, hanem - több más, késõbbi programhoz hasonlóan - az óriási gyûjtemény katalogizálásával létrejövõ katalógustételeket osztotta el az igénylõk között, elõbb katalóguscédulák formában, utóbb géppel olvasható formában is. Tehát: sokan használtak egy tételt de azt mindig egyetlen könyvtár hozta létre. A voltaképpeni "igazi" kezdet azonban az online közös katalogizálás kezdete volt az OCLC-nél (akkori nevén Ohio College Library Center - ma már betûszava a neve is). Az OCLC - úgy tudom - máig is a világ legnagyobb közös katalogizálási rendszere. Itt már kialakult a fent vázolt általános munkamenet: egy dokumentumot csak egyszer katalogizálnak a résztvevõk. Hogy ez miképpen érhetõ el a gyakorlatban, az a közös katalogizálás modelljétõl függ.

2. A közös katalogizálás modelljei

Nem lenne érthetõ a hazai fejlõdés, ha nem tekintenénk át röviden a közös katalogizálás lehetséges modelljeit, amelyek ma párhuzamosan léteznek (2)

2.1 A centralizált modell

E több rendszerben - legalább is egyes résztvevõ könyvtárakat illetõen - ma is élõ modell lényege az, hogy minden résztvevõ könyvtár egyetlen közös (központi) adatbázisban katalogizál, olymódon, hogy ha a katalogizálni kívánt dokumentum rekordját megtalálja a közös adatbázisban, akkor csak a könyvtár kódját, vagy állományadatait kapcsolja a meglévõ rekordhoz, ha pedig nem találja meg, létrehozza a megfelelõ rekordot (természetesen szintén kódjával, ill. állományadataival ellátva). A modell eredeti változatának alkalmazása esetén a résztvevõ könyvtár saját adatbázist egyáltalán nem épít - a központi adatbázist - amelyben kereshet az õ kódjával ellátott rekordokra korlátozva is - használja saját katalógusaként, állomány-fájljaként, adott esetben még integrált rendszerének céljaira is. A rekordot létrehozó könyvtár és a központi adatbázis kezelõje a rekord "társtulajdonosai", akiknek módosítási jogosultságuk van. Mindettõl kisebb nagyobb eltérések lehetségesek, különösen eleinte a résztvevõ könyvtárak katalóguscédulákat kaptak az általuk bevitt, valamint a megtalált és kódjukkal ellátott rekordokról.

2.2 A centralizált modell - letöltéssel

Abban különbözik az elõbbitõl, hogy saját rendszerük céljára egyes könyvtárak (sõt általában minden résztvevõ könyvtár) online, vagy kötegelt üzemmódban letöltheti és letölti azokat a rekordokat, amelyeket az adott idõszakban õ hozott létre a központi adatbázisban, vagy amelyekhez hozzáírta lelõhely-kódját, vagy állományadatait. Egyes rendszerek ezt vegyesen alkalmazzák a 2.1 alatti modellel. Ez jellemzõ a német együttmûködési rendszerekre (Verbundsystem) (3), de sok más rendszerre is.

2.3 A "félig decentralizált" modell - letöltéssel és feltöltéssel

Itt is van központi adatbázis és tartalma is - elvben - olyan mint a 2.1 és 2.2 alatti modelleknél. A különbség azonban mégis lényeges: ha a katalogizálni kívánó könyvtár nem találta meg a dokumentumot könyvet a központi adatbázisban (tehát nem talált letölthetõ rekordot), nem ott hozza létre a dokumentum katalógus-rekordját, hanem saját rendszerében, majd a létrehozott rekordot feltölti a központi adatbázisba, természetesen lelõhely-kódjával, vagy állományadataival együtt. Közös szabályok alkalmazása esetén ez elvben nem vezet heterogenitásra, de az egységesített besorolási adatok közös kezelésének hiánya miatt arra vezethet, hogy ugyanaz a "hozzáférési pont" különbözõ esetekben eltérõ formában jelenik meg a központi adatbázisban.

2.4 A decentralizált modell - virtuális közös adatbázis

Itt már igen lényeges a változás. Addig minden marad a régiben, hogy a katalogizálni kívánt dokumentumot keresni kell. Csakhogy nem a központi adatbázisban, mert nincs központi adatbázis. Ehelyett a keresés közös keresõfelület használatával és virtuálisan egyszerre (lánc-kereséssel) történik a hálózaton az összes résztvevõ adatbázisában, tehát a virtuális közös adatbázisban. Ha valakinél megtalálja a keresett dokumentum rekordját a katalogizálni kívánó könyvtár, letölti (lemásolja) saját adatbázisába a megfelelõ rekordot. Ez már a közös katalogizálás határesete, valójában csak az azonos szabályok és az azonos, vagy közelítõleg (a könyvtárak döntésétõl függõen) azonos besorolási / hozzáférési adatok (authority adatok) alkalmazása különbözteti meg a KÖZELKAT-hoz hasonló, közös keresõfelületet alkalmazó, de közös katalogizálásnak nem nevezhetõ megoldásoktól.

2.5 A decentralizált modell + utólagosan készülõ központi adatbázis

Katalogizálási tekintetben minden ugyanúgy történik mint a 2.4 alatti decentralizált modell esetében, de a résztvevõk adatbázisainak kezdõ állományát és, meghatározott idõközönként, mindenkori növekményét megfelelõ programmal egy központi adatbázisba viszik be, kötegelt üzemmódban. Ezek után csak "abszolút naprakészségre törekvés" esetén van szükség az említett lánckeresésre, egyébként elég a központi adatbázisban keresni. A központi adatbázis és a tulajdonos-könyvtár rekordjai között olyan kapcsolat jön létre, amely lehetõvé teszi a központi katalógusban végzett keresés eredménye alapján a tulajdonos könyvtár(ak) állományadatainak megjelenítését. A rekordok feltöltése során duplumellenõrzésre kerül sor és ha az illetõ bibliográfiai rekord már megvolt a központi adatbázisban, csak az említett kapcsolat jön létre, magát a bibliográfiai rekordot nem kettõzik meg a központi adatbázisban.

Nem célunk és nem feladatunk ebben az elõadásban állást foglalni az említett modellek egyike, vagy másika mellett. Mégis úgy véljük, hogy a relatív optimumnak ma a harmadikként említett, centralizált, letöltéses-feltöltéses modell, holnap pedig a decentralizált, de utólagosan készülõ - és a besorolási adatok szerkesztésének alávetett - központi adatbázist (katalógust) alkalmazó modell tekinthetõ.

3. A közös katalogizálás hazai története

Bár - manuálisan épített, cédulákból álló - központi katalógusok már korábban is voltak Magyarországon, ezek aligha tekinthetõk a közös katalogizálás közvetlen elõfutárainak. Annál inkább így kell felfogni a 80-as évek második felében létrejött, majd napjainkig igen nagy fejlõdésen átment Nemzeti Periodika Adatbázist, (4) a hazai könyvárakban található külföldi idõszaki kiadványok központi katalógusát, hiszen az a könyvtárak (növekvõ mértékben géppel olvasható) adatbevitelére, tehát decentralizált inputra épül, maga a központi adatbázis pedig online elérhetõ és abból - adott feltételekkel katalógus-rekordokat lehet letölteni.

Az elsõ, valóban közös katalogizálási vállalkozás a Magyar Mûszaki Könyvtárak Osztott Katalogizálási rendszere, rövid nevén az OSZKÁR volt. Fejlesztése 1990-ben indult, az Unesco, majd az OMFB és az IIF támogatásával. Az eredeti elképzelés szerint - bár késõbbi letöltési lehetõségekrõl már korán szó volt - a klasszikus centralizált modell valósult volna meg, tehát egyetlen adatbázis szolgált volna közös katalógusként és a résztvevõk katalógusaiként. Az OSZKÁR központi könyvtára az Országos Mûszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) keretében mûködõ Országos Mûszaki Könyvtár (OMK) lett, és máig is az. A rendszer egy elavult operációs rendszerrel mûködõ, elavult IBM nagygépen (nem volt más) kezdte meg mûködését, a DABIS cég BIS szoftverére alapozva. 1992-ben a rendszer - értsd: az OMIKK katalogizálási rendszere és OPAC- ja - olyan "indulásra kész" állapotban volt, hogy fogadni tudta volna a résztvevõ - akkoriban hat, ma nyolc - könyvtár adatait, továbbá elkészültek a rendszer szabályozó dokumentumai (adatelem-specifikáció, katalogizálási szabályzat, az OSZKÁR tezaurusz, stb.) Erre az idõre azonban több résztvevõ könyvtár már beszerezte integrált rendszerének szoftverét, vagy mérlegelte ezt. A tervezett megoldás ezért megbukott, mert a résztvevõk saját adatbázist kívántak építeni - ha másképp nem - letöltéssel -- továbbá a BIS és az ALEPH közötti kommunikáció megoldhatatlan volt.

Ennek hatására az OMIKK is - az OMFB támogatásával végrehajtott hardver- és operációs rendszer-csere mellett- 1993-1994-ben áttért az ALEPH használatára (ezt ajánlva a többieknek is). Egyidejûleg - az ALEPH terjesztõjétõl megrendelt megfelelõ fejlesztések mellett - a modell tekintetében a centralizált, letöltéses-fejlesztéses modellt, vagy a decentralizált, virtuálisközös adatbázisra épülõ modellt ajánlotta a résztvevõknek. Az OSZKÁR tanácsa az utóbbi mellett foglalt állást. Ennek gyakorlati megoldása - technikai és szervezési nehézségek miatt, valamint az OSZKÁR tagkönyvtárainak körében bekövetkezett változások miatt, 1997 végéig húzódott. Ma az OSZKÁR - kisebb-nagyobb zökkenõkkel - mûködik. Feltételezhetõen e mûködés néhány hónapon belül teljesebbé és zökkenõmentésebbé válik. Még említésre érdemes, hogy az OSZKÁR tanácsa mérlegeli az utólagosan készülõ központi adatbázis (katalógus) létrehozását.

A többi magyar közös katalogizálási kezdeményezés felsõoktatási intézmények részvételével, elsõsorban regionális jelleggel (Debrecenben, Szegeden és Budapesten - a Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Fõiskolák részvéttelével alakult ki). Ezek az együttmûködések ma még inkább rekordcserét, mint közös katalogizálást jelentenek, a helyenként tervezett közös katalógusok még nem jöttek létre, feltételeik azonban (elsõsorban a szoftverek azonossága és a formátumok hasonlósága folytán adottak. Végül - bár itt nem közös katalogizálásról van szó, meg kell említenünk a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógus-rekord szolgáltatási tevékenységét és a Magyar Nemzeti Bibliográfia rekordjainak online és CD-ROM-os hozzáférhetõvé tételét.

A Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA)

Az OSZKÁR - nem szólva a vontatott megindulásról - csak könyvtárak kisebb részére terjedt ki. A katalogizálás helyzete Magyarországon, mind a katalogizálási adatok elérhetõsége, mind a katalógusok heterogenitása, mind pedig a sok felesleges munka miatt messze elmaradt a nemzetközi színvonaltól. Ehhez járult még a lelõhely-nyílvántartás, a Könyvek Központi Katalógusának manuális volta, nehéz elérhetõsége és nem mindenben kielégítõ színvonala. Mindez idõszerûvé tette minél szélesebb körû közös katalogizálás megindítását - amint azt a felsõoktatási könyvtárak fejlesztésével kapcsolatos, világbanki hitelt megcélzó projekt nemzetközi szakértõk által végzett vizsgálatai is megalapozták.

Dr. Mader Béla, a József Attila Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának igazgatója volt az, aki mindezekre figyelemmel, és esetleges kedvezõ pályázati lehetõségekre is figyelemmel kezdeményezte tizenöt magyar nagy könyvtár közös katalogizálási rendszerének létrehozását. A megkeresett könyvtárak pozitívan reagáltak és a mellékletben felsorolt tizenöt könyvtár közösen pályázato(ka)t nyújtott be a Magyarországi Soros Alapítványhoz, az Open Society Institutehoz és a Nemzeti Kulturális alaphoz, továbbá kérte M Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium támogatását is. A pályázat már összefoglalta a létrehozandó rendszer fõbb elveit. A sikeres pályázatok nyomán a résztvevõ könyvtárak létrehozták a Magyar Országos Közös Katalógus Egyesületet (melynek - akárcsak a létrehozandó rendszernek - rövid neve MOKKA).

A MOKKA létrehozásának feltételei, adottságai részben igen elõnyösek, részben problematikusak. A kedvezõ feltételek

• a viszonylag kedvezõ pénzügyi adottságok,
• a NIIF HELKA gépének, mint a MOKKA fõ hardver-komponensének rendelkezésre bocsátása
• a résztvevõ könyvtárak és állományuk igen jelentõs súlya a magyar könyvtárak összességén belül,
• a résztvevõk szakembereinek jó katalogizálási és informatikai felkészültsége, a nemzetközi tapasztalatok ismerete,
• a résztvevõk létezõ katalógus-adatbázisainak nagy volumene és - általában - jó minõsége,
• az általában jó, illetve javuló hálózati feltételek,
• a MOKKA tagkönyvtárainak eltökéltsége a rendszer létrehozására.

 Nem csekélyek azonban a gátló tényezõk sem, nevezetesen

• a MOKKA tagjainál alkalmazott szoftverek (általában integrált könyvtári rendszerek) heterogenitása (hétféle szoftver, nem számítva kettõt, amelyek változtatása folyamatban van)
• a résztvevõk eltérõ szintû technikai felkészültsége a MOKKÁban való részvételre
• erõsen különbözõ helyi elképzelések, elvek és gyakorlatok,
• a javuló helyzet ellenére néhol fennálló hálózati nehézségek,
• a megoldás újszerûsége, a bevált gyakorlat módosításának nehézségei.

Mindezen kedvezõ lehetõségek kihasználására törekszik a MOKKA közgyûlése, elnöksége és az elõkészületekben fõszerepet játszó katalogizálási és informatikai szakbizottságai. Az idõ sürget, hiszen a tervek szerint a MOKKA mûködése ez év végével megindul. Egyes elvi és gyakorlati kérdések már tisztázódta - jóllehet csak a MOKKA közgyûlésének döntésével vállnak véglegessé. Ilyenek:

a MOKKA modellje - centralizált adatbázis, rekordok feltöltésével és letöltésével, rekord-kapcsolattal a tulajdonos-könyvtárak és a központi adatbázis rekordjai között, az állományadatok megállapíthatósága érdekében,

• az indulás alapja - a résztvevõk jelenlegi adatbázisainak betöltése a központi adatbázisba, duplumellenõrzéssel,
• a legfontosabb besorolási / hozzáférési adatok a központi adatbázisban egységesítve (kontrollálva) jelennek meg
• a MOKKA formátuma MARC alapú lesz,
• a MOKKA résztvevõit hiteles rekordok (külsõ adatbázisok) segítik a katalogizálásban,
• a közös lekérdezési felület a Z39.50 szabványon (protokollon) alapul.

A további részletek kimunkálása folyik. Ezek eldõlte és az alkalmazói szoftver kiválasztása után a MOKKA tagjai tájékoztatni fogják a szakmai közvéleményt a további szakmai, technikai, mûködési és gazdasági részletekrõl és a további tervekrõl.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy a MOKKA "megindulása után" hogy néz majd ki a szervezeti fejlõdés, a többi hazai könyvtár részvételi lehetõsége. Errõl még nincs és nem is lehet döntés, még kevésbé a feltételekrõl. Annyi azonban nyilvánvalónak látszik, hogy a MOKKA nem lesz zárt, és hogy a "kívülálló" könyvtárak kétféle lehetõséget kapnak: a MOKKA teljes jogú tagjaivá válnak, akik a MOKKÁT aktívan használják, tehát rekordokat vesznek át és rekordokkal gyarapítják a rendszert. A könyvtárak másik részének a MOKKA lehetõséget biztosít majd a MOKKA-rekordok átvételére, anélkül, hogy e könyvtárak MOKKA-rekordokat hoznának létre.

Befejezésül még két téma. Az egyik az, hogy : mi a hasonlóság és a különbség a hálózaton különféle katalógusok lekérdezését lehetõvé tevõ KÖZELKAT projekt és a MOKKA között. A hasonlóság nyilvánvaló, a célok - amelyeket korábban felsoroltunk - gyakorlatilag azonosak. A legfontosabb különbség az, hogy a MOKKA esetében a katalogizálás és a hozzáférési pontok létrehozása közös szabályokon alapul. Ez a MOKKA adatbázisát egyetlen, konzisztens katalógussá teszi.

A másik kérdés a MOKKA adatbázisának viszonya az Országos Széchényi Könyvtárban fenntartott központi katalógusokhoz. Személyes véleményem az, hogy a MOKKA központi adatbázisa idõvel kiváltja a (külföldi) könyvek központi katalógusát, vagy legalább is annak alapjául szolgál majd. A MOKKÁban katalogizált idõszaki kiadványok és az NPA szimbiózisáról nincsenek konkrét elképzelések.

Hivatkozások:

Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtár,

Budapesti Mûszaki Egyetem Könyvtár és Tájékoztatási Központ,

Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár,

Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár,

Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtár,

Janus Pannonius Tudományegyetem Könyvtára,

József Attila Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár,

Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Központi Könyvtár,

Kossuth Lajos Tudományegyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára,

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára

Országgyûlési Könyvtár,

Országos Mûszaki Információs Központ és Könyvtár,

Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum,

Országos Széchényi Könyvtár,

Semmelweis Orvostudományi Egyetem Központi Könyvtár