Mondanivaló kiemelésének formai eszközei

Bujdosó Gyöngyi Dr. <>
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar

Csernoch Mária Dr. <>
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium

Mint tudjuk, a szöveget szerkesztő csak több terület együttes alkalmazásával hozhat létre olyan produktumot ? mind nyomtatott, mind elektronikus formában ?, amely pozitív hatással lehet az olvasóra. Egy áttekinthető, lényeget kiemelő, könnyen olvasható és érthető, esztétikus külsejű szöveg elkészítéséhez több szakma, tudományterület együttes alkalmazása szükséges. Mindenképpen ismerni kell az adott nyelv helyesírási szabályait, rendelkezni kell legalább alapszintű szövegszerkesztés technikai, és tipográfiai ismeretekkel is. Ne hagyjuk, hogy széles körben elterjedjen az a rossz irányba mutató nézet, hogy csak a tartalom fontos, a megjelenés lényegtelen! Egy rosszul megszerkesztett, rosszul tagolt, elviselhetetlen színösszeállítású dokumentum nem éri el a kitűzött célját. Az információs-kommunikációs társadalom fejlődése szülte ezt a problémát, mivel az ezt megelőző több száz évben ezt a feladatot a kiadványszerkesztés szakemberei végezték. Nem könnyű az összes elvárásnak megfelelni, de napjainkra számos jól használható segédanyag áll rendelkezésünkre. Örvendetes, hogy számos kiváló tipográfiával foglalkozó könyv jelent meg az elmúlt közel tizenöt évben a magyar könyvpiacon. Azok számára, akiknek e kiadványok nem érhetőek el, a weben szerencsére egyre több ingyenesen is olvasható, szakemberek által összeállított oktató- és segédanyag. Előadásunkban e weboldalak közül mutatunk be néhányat. Tesszük ezt azért, mert az tapasztalható, hogy a dokumentumok készítőinek nagy százaléka nem veszi figyelembe a szöveg- és kiadványszerkesztés legalapvetőbb ajánlásait és eszközeit sem. A felhasználók többsége abban a tévhitben él, hogy ha képesek a szöveget begépelgetni, akkor már a szövegszerkesztéshez is értenek. Ezzel szemben a legtöbb esetben még a legalapvetőbb szabályokkal sincsenek tisztában. Néhány példán keresztül illusztráljuk, hogy melyek a leggyakrabban előforduló hibák, és azt, hogy az elméletet felhasználva hogyan lehet a tartalmat vizuális eszközök felhasználásával megjeleníteni, érthetőbbé, láthatóbbá, hangsúlyozóbbá, esztétikusabbá tenni.