Desktop virtualizáció a Széchenyi István Egyetemen

Csábi Béla <>
Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetemen 2006 óta, a KFIIF2005 pályázat keretében beszerzett eszközökkel virtualizációt alkalmazunk a központi és tanszéki szerverek működtetésére. A megoldás segítségével hatékonyabban és biztonságosabban tudjuk üzemeltetni a szervereinket. 2008-ban az ÚMFT TIOP pályázatának elkészítése közben felmerült, hogy a beruházásban tervezett új épületek munkahelyein a jelenlegi megoldásainknál hatékonyabban kell üzemeltetnünk a felhasználók végpontjait, számítógépeit. A gyártók és szállítók ajánlott megoldásai közül úgy döntöttünk, hogy lehetőség szerint a tervezett beruházás előtt, desktop virtualizációs pilot projektet indítunk tapasztalatszerzés céljából. A pilot projekthez egy felújításra szoruló 30 gépes számítógépes kabinetet választottunk, ahol aktuálissá vált számítógépek cseréje.

Az előadásban szeretnénk bemutatni a 2009. év elején telepített Vmware View (korábban Vmware VDI) megoldást. A működtetéshez szükséges volt a szerver és SAN infrastruktúra bővítése, a meglévő IBM BladeCenter-ünkbe három új szervert szereztük be, és bővítettük a SAN tárolónkat, aliens gépekhez pedig HDD nélküli Intel PC-ket vásároltunk. A hardver elemek szerver részére telepítettük a Vmware Infrastructure ESX szervert, ezek cluster-ben működnek és futatják a terem virtuális klienseit és az üzemeltetéshez és felügyelethez szükséges szervereket. Mivel a kliens gépek nem az ilyen megoldásoknál használt szokványos vékonykliens terminálok, megoldandó problémát jelentett, hogy a gépekre olyan operációs rendszert telepítsünk, ami biztosítja a szerverekhez való kapcsolódást. Erre kétféle megoldást dolgoztunk ki, az egyik esetben a számítógépek hálózaton keresztül boot-olnak egy linux alapú, vékonykliensekhez hasonló operációs rendszert, a másik megoldás pedig a gépekbe szerelt USB pendrive-ról induló Ubuntu LiveCD alapú, testreszabott operációs rendszer.

A megvásárolt licenszek száma lehetővé teszi, hogy számítógépes kabinet számára kialakított klines-pool mellett néhány kísérletet tegyünk, hogyan használhatók virtualizált desktop-ok más területeken (pl. tanulmányi, pénzügyi adminisztráció).