e-Beszámoló Rendszer: Egy nagy megbízhatóságú elektronikus közszolgáltatás Microsoft alapokon

Pócza Krisztián Dr. <>
Atigris Informatika Zrt.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 154. §-a értelmében minden kettős könyvelést végző vállalkozó köteles az éves beszámolóját (mérleg, eredménykimutatás, stb.) letétbe helyezni. A beszámolót a Kormányzati Portálon (Központi Rendszer része) elektronikus űrlap formájában szükséges elküldeni 2009. május 1-e óta (11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet).

Az e-Beszámoló rendszer feladata, hogy fogadja a Kormányzati Portálon keresztül feltöltött beszámolókat, majd egy webes felületen (http://www.e-beszamolo.kim.gov.hu/) közzé és kereshetővé tegye azokat. A Rendszer feladata ezen felül az, hogy a beszámolók adatait a NAV (korábbi APEH) felé továbbítsa szintén a Kormányzati Portál segítségével. A közzététel díjköteles (3 000,- Ft), amelynek befizetését az elektronikus űrlaphoz csatolt MÁK fizetési igazolás e-akta dokumentummal igazol a beküldő. A közzétételi díjra vonatkozó elektronikus számlát szintén a Rendszer állítja ki.

Az e-Beszámoló rendszert az Atigris Informatika Zrt. fejlesztette az akkori IRM (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) számára, jelenleg a Minisztérium utódszervezeténél, a KIM-nél (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) üzemeltetjük a rendszert.

Az előadásban bemutatjuk, hogy a Rendszer milyen SOAP alapú szolgáltatás orientált interfészeket használ a külső rendszerekkel való kommunikációja során (Központi Rendszer, NAV, e-számla rendszer, közfeladatot ellátó szervek). Kitérünk a Központi Rendszer működési alapelveire, a postafiókok és dedikált tárhelyek kezelésére, illetve arra, hogy hogyan illeszthető ehhez hozzá egy intézményi szakrendszer (pl. e-Beszámoló). Részletesen beszélünk az e-Beszámoló főbb komponenseinek (befogadó szolgáltatás, NAV adattovábbító szolgáltatás, számlázó szolgáltatás, publikus webes felület, belső adminisztrációs felület, stb.) működéséről, a titkosítási elvárásokról és eljárásokról, a szoftver kifejlesztése során alkalmazott alapelvekről, technológiákról.

Ismertetjük továbbá azt, hogy milyen technológiai megoldásokkal biztosítjuk a Microsoft eszközökkel megvalósított rendszer magas rendelkezésre állását, azaz többek között részletezzük a klaszterezési megoldásokat (failover backend klaszter, terheléselosztó frontend klaszter), az árnyéktelephely (Hyper-V virtuális környezet) adattartalmának szinkronban tartásának módszerét (DFS Replikáció, SQL Log Shipping), valamint a mentési megoldást (Symantec).

A Rendszer terabájtos nagyságrendű adatot (beszámolók, számlák), több mint 3 000 000 állományt, valamint nagyméretű SQL adatbázisokat kezel. Ismertetjük az adatok hatékony kereshetővé tételének módját, a naplózási stratégiát, a tárolási rendszert, a Rendszer skálázhatóságára vonatkozó ismérveket.