A magyar felsőoktatásban csak két intézmény rendelkezik teljes körű közgyűjteményi hálózattal (könyvtár, levéltár, múzeum). Miskolcon ennek oka visszavezethető az intézmény patinás múltjára is (275 év).
Ennek megfelelően az
informatikai rendszer kiépítésében mindig fontos szerepet játszott, hogy
mindhárom szakterület egyformán fejlődhessen.
Könyvtári területen a MATARKA, mint
miskolci kezdeményezés már ismert lett országszerte. Egy ehhez hasonló, de
immáron könyveket megcélzó projekt a „Könyvtári dokumentumok bővített
leíróadatai”c. program. Ennek keretében a könyvekben található jegyzékek és
mutatók feldolgozása volt a cél. A szabványos metaadatok (MARC) mellé a könyvek
hagyományos apparátusának azt a részét kívántuk feldolgozni, melyek szerzői
jogot nem sértenek, de a hagyományos tárgyszavas vagy ETO alapú feldolgozáson
hatványozottan túlmutatnak. Ezek adatfelvitele és kezelése - természetesen - új
informatikai rendszer kiépítését jelenti, hiszen a hagyományos metaadat-kezelő
rendszerek kereteit szétfeszítik a mennyiségileg és állományformátum szerint is
változó adatok. A rendszer az optimalizált működés elve alapján minél több már
meglevő adatot kíván átvenni (elsősorban a metaadatok terén). A rendszer
fenntarthatóságának is fő szempontja, ha meghatározzuk azon dokumentumok körét,
melyeket érdemes ilyen módon feldolgozni. A szolgáltatás szempontjából pedig
kiemelt szerepe van annak, hogy a felhasználó minél könnyebben és gyorsabban
tudja átlátni a találatokat. Mindezt a szövegkörnyezetes találat-visszaadással
valósítottuk meg. Hosszabb távon az együttműködésen alapuló bővített metaadat-felvitel
kiépítése is a tervben szerepel.
A levéltári jellegű dokumentumok mind a metaadatok, mind az objektumok szempontjából több nehézséget is felvetnek. Mi egy biztos szempontból kívántuk értelmezni ezeket az adatokat: a hierarchikus adatsruktúrájukban. A levéltári dokumentumok nagy része is hasonló metaadatokkal bír, mint a könyvtári objektumok, de ami gyökeresen megkülönbözteti azoktól, az az iratok alá-fölé rendeltsége és csomópontokba való integrálhatósága. Ebben a projektben a főpropjekt könyvtári jellegénél fogva nyomtatott dokumentumokat strukturáltunk a levéltárihoz hasonló rendszerbe, és ezek szolgáltatását kívántuk a felhasználó számára minél könnyebben kezelhetően megvalósítani.
Ha nehéznek neveztem a levéltári dokumentumok metaadat és objektum leírását, akkor a múzeumit kifejezetten bonyolultnak hívhatjuk. Nem véletlen, hogy több múzeumi nemzetközi szabványosítási kísérlet után az egyik nemzetközi közgyűjteményi szabványokat összegyűjtő honlap már ontológiai, és szemantikai alapú megközelítésben teszi lehetővé a múzeumi adatleírást. Az első lépésben egy kezdetleges szemantikai összefüggéseket feltáró portálfelállítást valósítottunk meg, itt is a könyvtári szempontok szerint elsősorban muzeális jellegű könyvek jobb feltárásának az elősegítésére.
A tematikus portálok megvalósítása, technikai háttere: teljes szöveges keresés a PostgreSQL Tsearch kiegészítésével, hatékony keresés konfigurálható találati környezettel és keresőszó kiemeléssel; a portletek közötti kommunikáció Java Portlet Specification 2.0 (JSR 286) alapján AJAX technológiával; JQuery pluginek alkalmazása a felület kialakításánál (dokumentumok hierarchikus megjelenítése, interaktív kereső felületek).