A TF Digitális Könyvtár 2008-ban jött létre a Sport Szakállamtitkárság támogatásával abból a célból, hogy segítse a vidéki sportszakemberek információhoz jutását. A cél az volt, hogy a legfrissebb szakirodalom kerüljön föl, amit munkájuk során hasznosítani tudnak, és mindenki ingyen léphessen be az adatbázisba.
A kar tudományos szakfolyóirata, a Kalokagathia teljes anyaga megtalálható az adatbázisban, így biztosítjuk a papír kiadással szinte egyidejű online megjelenést. Folyamatosan kerülnek föl a lap elődjének, a Testnevelési Főiskola Tudományos Közleményeinek a cikkei is. Nemrég kötöttünk megállapodást a másik jelentős szaklap, a Magyar Sporttudományi Szemle TF Digitális Könyvtárba történő feltöltéséről is. A TF Könyvtár régi és ritka könyveit, archív céllal digitalizáljuk. Állapotuk megóvása érdekében az adatbázisban tesszük lehetővé olvasásukat. A karon megvédett szakdolgozatokat 2007-től elektronikus formában gyűjti a könyvtár, ezek is az adatbázisba kerülnek.
A digitális dokumentumok körét olyan sport folyóiratok állományával kívánjuk bővíteni, amelyek már megszűntek, és papír változatuk nehezen érhető el. Terveink között szerepel a kar kiadásában megjelent tankönyvek, jegyzetek, egyéb dokumentumok archiválása is.
A digitális dokumentumok kereshetőségét szabványos metaadatokkal biztosítjuk. Ezeket a könyvtár ALEPH rendszerében készített rekordokból nyerjük. A teljes szöveg szavainak keresését is lehetővé tesszük. A rekordokat tematikus gyűjteményekbe is rendezzük a használat megkönnyítése érdekében.
Az adatbázist a szokásos felhasználási célokon túl alkalmazzuk a citációk keresésben is.
Tematika:
A TF Digitális Könyvtár létrejötte:
a Sport Szakállamtitkárság elképzelése a vidéki sportszakemberek támogatásáról a TF
Könyvtár közreműködésével, a szerződés feltételei
A digitális állomány fejlesztése:
a Kalokagathia című sporttudományi folyóirat cikkeinek feltöltése az adatbázisba
megállapodás a Magyar Sporttudományi Szemle című szakfolyóirat cikkeinek feltöltéséről
CD-n leadott szakdolgozatok szolgáltatása nyilvános felületen és helyi hálózaton
PhD disszertációk az adatbázisban
régi könyvek digitalizálása archiválási céllal
Szerzői jogok, megállapodások, szerződések:
felhasználási szerződés a szerzőkkel
megállapodás a folyóiratokkal
A digitális dokumentumok gyűjteményekbe rendezése
tematikus gyűjtemények kialakítása
dokumentumtípusok szerint kialakított gyűjtemények
Metaadatok készítése
feldolgozás az ALEPH integrált könyvtári rendszerben
Dublin Core szabvány alkalmazása a metaadatok készítésében
Keresési lehetőségek az adatbázisban
gyűjtemény választás
lehetőségek az egyszerű keresés során
az összetett keresés módszerei
keresés a teljes szövegben
A digitális könyvtár használata a citációkeresésben
keresés az idézett szerző nevére
citációs jegyzék összeállítása a TF Digitális Könyvtár használatával
Fejlesztési elképzelések